2018. június 13., szerda

Az élet agorafóbiával - 2. Félj bátran!

Sziasztok!

Az elmúlt napokban - gondolom az időjárás miatt is - többször erősödött a szorongás, ha valahová menni kellett, de végül mindig sikerült legyűrnöm. Kivéve a tegnapot. Mentem volna biciklizni, de már eléggé dörgött az ég, jöttek a sötét felhők, és mivel délelőtt már úgyis voltam, biztonságosabbnak éreztem (kb 10 perc téblábolás után) maradni.


Tavaly elmentünk Székesfehérvárra Al Ghaoui Hesna előadására, illetve ma fogom elkezdeni a "Félj Bátran" című könyvét is. Amikor odamentünk és megláttam, milyen sok ember van, téli időszak, fűtött helyen, már pótszékek betéve, mert annyira sokan érdeklődtek... Akkor azt éreztem, hogy én innen MOST AZONNAL el akarok menni. Sőt, fejben már terveztem a menekülési utat, mert ugye jól kiszámoltam, hogy a sor szélére kerülünk. Csak azzal nem számoltam, hogy ott lesz egy fal.

Forrás
Még előtte a mosdóban beszélgettem pár szót egy idősebb nénivel, aki helyi lakos volt, és meséltem neki, hogy mi Veszprém mellől jöttünk el, mert annyira nagyon szerettem volna élőben látni Hesna-t. Nagyon élénken él bennem, hogy mennyire meglepődött a néni, és azt mondta, hogy akkor tényleg nagyon érdekelhet, ha emiatt utaztam egy órát. És még csak nem is tudta az előzményeket, hogy indulás előtt könnyes szemmel mondtam, hogy nem érdekel, hogy megvettük a jegyeket, én nem megyek el. Végül győzött a vágy, hogy ott legyek. És ez a legjobb, amikor jobban akarok valamit, mint amennyire félek. Mellesleg állandóan tartok tőle, hogy idegen emberekkel kell egy helyen lennem, és általában mégis jókat tudok velük beszélgetni, mondhatni ebben jól is helyt állok.
 



Na de vissza a zsúfolt terembe! A táskámat szorongatva, feszülten ültem, és vártam, hogy majd biztosan végig szorongok majd és azt várom, mikor mehetek már ki innen. Magam is meglepődtem, de minden egyes szóra odafigyeltem, ami elhangzott, mondhatni, hogy a saját fejemre viszont nem, mert sokkal jobban érdekelt, amit hallok.


Sok dolgot kaptam azon az előadáson. Rájöttem, hogy félni nem ciki. Sőt, még a hasznunkra is lehet! Megjegyeztem, hogy minden alkalommal, amikor a félelmünk ellenére is megtesszük, amit kell (vagy amit szeretnénk) akkor "Bátran Félünk". És azt is, hogy nem lehet mindig toppon az ember. És az, hogy ha egyszer nem jól reagálunk, abból is tanulhatunk, és nem ciki, ha valamikor mondjuk leblokkolunk, vagy megtorpanunk. És az sem a világ vége, ha valamivel nem tudunk megküzdeni, mert majd idővel mennni fog, ha kellőképpen odafigyelünk!

Lehet, hogy tegnap nem mertem elindulni a vihar előtt (egyébként jól tettem, mert nagyon erős szél fújt pár perccel később)... Egy éve ilyenkor még magamba roskadtam volna, hogy nem igaz, hogy ennyire sem vagyok képes. Ma reggel viszont azt mondtam, hogy oké, nem baj, hogy nem sikerült tegnap. De sikerülhet ma!


Minden szorongás és egyéb ellenére is felültem a bicajra, sőt, úgy döntöttem, hogy "edzésként" a kis lelkemnek, bemegyek a boltba is, hogy ott is kelljen egy kicsit időznöm. És egy mondattal összefoglalva, ezt adta az előadás számomra, hogy minden alkalommal, amikor nem azt az utat választom, hogy megfutamodok, hogy a félelmem miatt nem teszek meg valamit, hanem annak ellenére is megteszem, akkor azt érzem, hogy "Na most, most bátran féltem!". (Meg persze azt is, hogy néha-néha lehet berezelni, leblokkolni, attól még ugyanaz az értékes ember maradok. Főleg, ha legközelebb mégis merek lépni... :) )


Ami számomra mostanában nagyon érdekes, hogy néha szó szerint elsírom magam indulás előtt, vagy még a kocsiban ülve. Ezt fél éve még igazán cikinek tartottam egyébként... mára már nem, de azért kicsit fura érzés most így "nyilvánosan" felvállalni, ráadásul leírva...
Tehát erősebbnek élem meg a fóbiát. Viszont egyre többször mondom azt, hogy nem baj, én akkor is megyek, legalább megpróbálom, és ha nem sikerül ma, akkor sikerül holnap!


Ez utóbbi képet MINDENKINEK küldöm, aki néha nem érzi elég erősnek magát. És csak zárójelben jegyzem meg, hogy a blogolással is emiatt álltam kicsit hadilábon, hogy jajj majd mások mit szólnak ahhoz, amiket írok, hogy nem csak egy szép rózsaszín lufi lesz, meg úgy amúgy is. És most már ott tartok, hogy nem tudom, hány ember látja, olvassa a bejegyzéseim, de nem a kívülről elismerésre hajtok, mert élvezem, hogy arról írhatok, ami éppen aktuálisan bennem van. :)

Köszönöm, hogy elolvastad, legyen szép napod!


2 megjegyzés:

  1. Ezt azért jó volt olvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, pedig tényleg ezt is kicsit izgulva, de azért bevállaltam ;)

    VálaszTörlés

Az élet agorafóbiával - 2. Félj bátran!

Sziasztok! Az elmúlt napokban - gondolom az időjárás miatt is - többször erősödött a szorongás, ha valahová menni kellett, de végül mindig...